"Nem igazi miskolci polgár az, kinek nincs pincéje az Avason"

A Történelmi Avas Miskolc belvárosában helyezkedik el. Európában egyedülálló módon a város szívéhez közel,az Avas hegy északi oldalában több mint 900 pince és borház helyezkedik el. Ezek kora nem ritkán 300–400 éves. Itt található a város két emblematikus építménye az Avasi kilátó, valamint a középkori Avasi Református templom a hozzá kapcsolódó műemlék temetővel.

TÖRTÉNELMI PINCESOROK,

A BORKULTÚRA HAGYOMÁNYA MISKOLCON

Avasi romantika

 "....Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal" - írja 1887-ben Podmaniczky Frigyes, majd a következőképpen folytatja:

"Nagyszerűnek mondom, mert reám egy napokig tartó, aszúbort elő állító szüret, melynek tartama alatt a ház népe künn a szőlőben lakott, a nagyszerűnek benyomását gyakorolta, s a mi ennél a tanulóra nézve még fontosabb, rendkívül mulattatott. A szüretek Miskolczra nézve fontos voltát bizonyítja az is, hogy az ott létező tanintézetek szüreti szünidőt rendszeresítettek mindannyian . . . E szüretek alkalmával már őszi napok járván, a borház előtti téren rendesen jókora tűz  lőn rakva; sohasem fogom feledni azon különös benyomást, melyet reám Borss szakácsné vígkedvű s valóban férfias athleta - gyakorlatai tettek, midőn szoknyáját derékig felhajtva, 4 ízben is a lánggal égő tüzet kurjongatások között, a körülálló puttonosok és szedők nagy mulatságára átugrotta. E szüreti kedvtelés a bor iránti érdeklődést ébresztette fel bennem, s kevéssel azután csakugyan el is vitt magával Vadnay Gábor patvaristája, a kire mint általában a patvaristákra, igen sok más is, a pinczekezelés bízva vala, gazdánk feltűnőleg gazdagon felszerelt Avas hegyi pinczéjébe. Ennek a kutató látogatásnak az lett a vége, hogy én, mire a pinczétűl ismét a szabad levegőre léptem, lábaim biztonságát nélkülözve mámorosan ide s tova tántorogtam; a különféle borok megízlelése fejembe ment s én először életemben nemcsak aszút láttam készíteni, de meg is tanultam aszút inni."

A szüretek ezt követően, de minden bizonnyal az ezt megelőző évszázadokban is ilyen hangulatosan zajlottak le, s a város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék és a pincézések, mint a vendéglátás - vendégjárás sajátos társasági színterei. Ehhez kapcsolódóan városunk monográfusa, Szendrei J. írja, hogy:

"Határainkon századok óta nagyarányú bortermelés volt. Borunk jóságával megközelítette a szomszédos hegyalját, miben jelentékeny része volt homokkőbe vájt száraz pinczéinknek. A pinczék száma hajdanában megközelítette a házak számát. A mesterembereknél meg épen a jómód jele volt, a'miért is aztán sokszor, ha tulajdon háza nem is de pinczéje mindenesetre volt.  Miskolc topográfusa, Benkő Sámuel 1782-ben megjelent munkájában már megfogalmazta, hogy "A város elég tágas és napról napra nő, benne 2400 épületet és 1424 pincét könnyen meg lehet számolni"

A 18. század második felében tehát közel másfél ezer pince volt Miskolc bortermő dombjain.

Ezek kialakulásáról, építésükről és hasznosításukról időről időre tájékoztatnak Miskolc város jegyzőkönyvei.

A városi jegyzőkönyv adatai, bejegyzései között a szőlő és pince adásvételével találkozunk leggyakrabban. Ez minden bizonnyal összefügg a miskolci és Miskolc környéki bortermő terület nagyságával, s ugyanakkor felhívja a figyelmet a szőlőművelés 16-17. századi jelentőségére területünkön.

Marjalaki-Kiss Lajos az Országos Levéltárban megtalálta Miskolc 16.
századi bortizedlajstromait, amelyek a szőlősgazdák nevei mellett feltüntetik
az évi terméseredményeket is. Innen tudjuk, hogy a miskolci határ szőlőhegyein 1549-ben 405 darab szőlőt írtak össze. A szőlők nagysága birtokosonként 1 holdra tehető, amelyhez még a szőlőalji szilvás és kaszáló járult.

Ez a nagy kiterjedésű szőlőterület, s hozzá kapcsolódva a szőlőművelés, a bor tárolása és értékesítése, okkal és joggal vált a középkori Miskolc életében a legfőbb gazdasági alappá.

Ehhez a szőlőkultúrához olyan mesterségek és széles keretek között folyó termékelőállítás, valamint termékközvetítés kapcsolódott (borszállítók, hordókészítő bodnárok vagy kádárok, kisebb edényeket előállító kulacsosok, szekeresek stb,) amely Miskolcot egyben az iparosok és kereskedők városává is tette.

Az avasi, tetemvári vagy bábonyibérci pincék meglétére utaló adatok
későbbiek, mint a szőlőtermesztésre és borkészítésre utaló feljegyzések, pedig
nyilvánvaló, hogy a tárolás egyidős a termesztéssel.

Első adataink a 16. század közepétől tűnnek fel.

Ezek között is figyelemre méltó az egri káptalan 1562-ben kiállított oklevele, amelyben bizonyítja, hogy Thamaszi (Tamási) Egri János Miskolc melletti négy darab szőlőjét, két darab szántó földjét és Miskolc város szőlőhegyén, a Szentgyörgy hegyen lévő három pincéjét eladta Máté Benedeknek és Máté Ambrusnak. Ez a három pince az Avas keleti kiszögelésén, a volt kilátótorony helyén álló egykori Szent György kápolnához felvezető völgyön, a mai nevén Mélyvölgyön volt.

Az Avasnak ezen a részén ma is legsűrűbben találjuk a pincéket.

A miskolci pincék első pontos felmérését 1817-ben Domby István készítette el, amikor megszerkesztette Miskolc térképét, s ennek mellékleteként elkészítette az ún. Liber Funduálist. 1782-ben Benkő Sámuel még 1424 pincéről tudott.

Domby 1779 pincét vett lajstromba, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a 17. századi nagy pincevájások mellett még a 18. és 19. században is történtek új pincekialakítások.

A pincének és a borháznak a miskolci ember életében betöltött szerepét egy század eleji leírás így foglalja össze:

„Télen is fűthető szobák a miskolciak legkedvesebb tartózkodási helye. Itt kivirágzik a kedély, kihajt a nóta. Innen indul szárnyra a sok jóízű miskolci história. Itt tárgyalják meg a helyi és országos politikát. Itt felejtik el a haragot. Itt fogadnak barátságot. Itt születnek régidőkből fogva a miskolci nóták.”

A borházak a sorról sorra, pincéről pincére kerülő látogatások és vendégeskedések alkalmával játékos pincéző szokások alakulóhelyei voltak. Sajátosan miskolci szokásként ismerjük a „bujdosó pohár járatását”. A bujdosó pohár talpatlan, gömbölyű fenekű, kézről kézre járt, egyenként fenékig kellett inni, mert ha letették feldőlt.

Még az 1930-as évek vége felé is azt írták a miskolci idegenforgalmi tájékoztatók „Nyáron hétköznapokon is, hivatalos órák elmúltával, üzletzárás utáni munka végeztével az Avasra ment a miskolci polgár, feledni a nap gondjait, vidám poharazás közben a família körében, vagy barátok társaságában”

„Az Avas a Város dísze és legmarkánsabb jellegzetessége, amely nélkül Miskolc és a miskolci élet el sem képzelhető. Az ősi templom, a régi harangtorony, mögöttük a hangulatos temető és fölöttük a dalos pincesorok, a torkuk mélyén  erjedő’ s érő avasi  borral, nemcsak a Város arculatára raknak színeket, de a város életébe is valami különös zamatot lopnak bele. Az Avas a város romantikája.”

Zsedényi  Béla, 1929.

Miskolc szívében, a város fölé magasodó Avas-hegy oldalában, Európában egyedülálló módon napjainkban is több mint 900 borpince található. A lépcsőzetesen, egymás fölé emelkedő sorokban készült pinceüregek egymástól 6-7 méter távolságban, párhuzamosan haladnak a hegy belseje felé. A legtöbb pince I 0-20 méter hosszú, de szép számmal akadnak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabbak is. Nagy részük legalább 300 éves, de 200 évesnél fiatalabb alig fordul elő közöttük.

Ahogy a városnak, úgy a pincék kialakulásának is megvoltak a maga korszakai.

A 18. század közepéig az egyszerű pincelukak és a nyitott borházépítmények a jellemzőek.

Az ezt követő időszakban, 1780 és 1880 között épültek a barokk és klasszicista stílusú borházak a Nagy-Avason és a Kisavason. Ez az időszak előlegezte meg a romantikus avasi városképet, amely a pincesorok egyes részein napjainkban is felfedezhető.

  Szőlő- és borkultúra

A szőlőtermesztés és a borkészítés a kora középkortól van jelen Miskolc életében. Avasi központja a Szent György-hegy volt (a mai Avas déli lejtői), ahol a helyi szőlőkről már a 14. század elején említést tesz egy akkor készült oklevél. 

A szőlő és a bor fontosságát jelzi, hogy már az 1694. évi címerrajzon megjelent a szőlőfürtöt tartó hajdú alak. A szőlőfürt ábrázolása ezt követően folyamatosan megtalálható a későbbi címerekben és pecsétnyomókon — ma is látható Miskolc város hivatalos címerében.

Az Avas szőlőhegyén az egykori írások szerint számos különleges szőlőfajtát gondoztak, úgymint:   bátai, formint, hárslevelű,  demjén, fehér góhér.

Ezenkívül termeltetik a dinka, kadarka, kevéspolyhos, a fekete fajok közül a fekete góhér, bikaszemű fekete, purcsin és Izabella. Borfajaink a közönséges asztali boron kívül a szomorodni máslás, egy két és háromputtonyos aszú, közönséges vagy rác ürmös, főtt ürmös, essentia és végül a lőre... -‘

Az itt termett szőlő, illetve bor minősége a legjobbakkal vetekedett. Benkő Sámuel, Borsod vár- megye nevezetes főorvosa 1782-ben a miskolci borfajták közül a Szent György elnevezésűt az elsőrendűek közé sorolta.

 A szőlőművelés a török hódoltság idején esett vissza, de 1817-ben már 1100 gazda 45 szőlőhegyen folytatott szőlőtermelést a városban. A virágkor egészen az 1880-as évekig tartott, amikor a felbukkanó filoxéra miatt a városi szőlők tönkrementek. Az Avason ez a szőlőkultúra végét jelentette, amely lényegében azóta sem éledt újjá. A pincéket ma is a történelmi borvidékeken, főként a Bükkalján és Tokaj-hegyalján termett szőlőkből készült borok töltik meg.

 Avas — a megművelt hegyet Szent György-hegynek nevezték, maga az Avas szó csak az újkori forrásokban jelent meg, utalva arra, hogy ezt a nevet a legrégebbi időktől használták. A vidék a középkorban tölgy- és bükkfákkal benőtt terület volt, és az „avas” szó magyarázataként ma a „makkot termő erdő”, „tilalmas erdő”jelentés az elfogadott.

A bohém Avas

PoIgár vagyok szép Miskolcz városában

S ez rajtam kissé látszik talán.

Megsúgom azt is. követem alássan,

Vagy egy pincém az Avas oldalán.

Ez a pince Legfőbb gyönyörűségem,

Mély, mint a bánya, szagos, mint a rét...”

 Kozma Andor: Pince soirée

  Az Avas a bor- és pincekultúrájának, a városközpontban magasodó hegyen megbújó természet romantikájának köszönhetőn nyert teret az irodalomban és a képzőművészetben. A híresebb borházakban helyet találó asztaltársaságok révén pedig a közösségi élet fontos terepe lett.

Az első nevezetes asztaltársaság Lévay József költő, műfordító nevéhez kötődik, kinek körében költők — Arany János, Gyulai Pál, Erdélyi János és Tompa Mihály —‚ képzőművészek és nevezetes polgárok is megfordultak.

Érdekes az asztaltársaság tizenkét, személyre szólóan, névvel gravírozott poharának története. Először Tompáé maradt gazdátlanul 1868-ban. Poharát a halála utáni összejöveteleken is teletöltötték, de tartalmát — emlékezetére — a „föld porába” öntötték. Tompa után Kraudy, a festő következett 1 876-ban. A poharak ma a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában láthatók, Szlovákiában.

 A másik jelentős társaság vendéglátója Leszih Andor, a Herman Ottó Múzeum vezetője, központi alakja pedig Móra Ferenc író volt. Móra 1905-től haláláig, 1933-ig rendszeresen ellátogatott Miskolcra, és gyakran megfordult a Marjalaki-pincében (Nagy-Avas, Középsor 648.). Legutolsó látogatására 1933 májusában, pár hónappal a halála előtt került sor, amelyről úgy írt köszönő levelében: itt érezte jól magát utoljára. A Marjalaki-pincét azóta Móra-pincének is hívják.

Móra Ferenc mellett szívesen látogatott Miskolcra az író Móricz Zsigmond, aki Marjalaki Kiss Lajos régész-történész, Miskolc-kutató barátja volt. Móricz Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette, és megfogalmazódott benne egy utópikus Miskolc-idea, amiről így írt: „fia az ember megáll Miskolc fölött, ... S körülnéz a csodálatos tájon, az egyik legszebb panorámája nyílik meg előtte. Az Avas, száz és száz pincéjével a jövő kertvárosának gyönyörűséges magaslata, ... a Iegideálisabb, nagyszerű levegőjű tündérkert épül ki itt a legrövidebb idő alatt.”

A kultikus hely

„Nem is jár hiába akár honnan, akár merről

Száz mérföldnyi járóföldről,

vissza vágyik mindig

Csak az Avas oldalába”

Sassy Csaba, 1921,

Az Avas nemcsak a társasági élet színtere volt, hanem egyben kultikus hely is.

A hegy északi oldalában,a Nagy-Avasi részen magasodik a középkori eredetű, gótikus stílusban épült avasi református templom. A mellette álló, a 16. században emelt harangtoronyban minden negyedórában jellegzetes harangjáték szólal meg. A templom és a harangtorony mögött meghúzódó műemlék református temetőben számos közismert miskolci polgár nyugszik.

A kelet felé eső Kisavasi pincesorok alatt húzódik az egykori Mindszent városrész, amelynek nevét őrzi a barokk stílusú mindszenti római katolikus templom. Előtte áll a Csupros Mária-szobor, amelyet 1738-ban hálából emeltek a miskolciak azért, mert a kolerajárvány elkerülte a várost.

Déli irányban, a mindszenti templomhoz közeli dombon ma már csak töredékében látható az 1863-ban épült kálvária, amelynek végén kápolna magasodik.

Történelmi borúton Miskolctól Kassáig

Újjáéled a Miskolcot Abaújszántón át Kassával összekötő történelmi borút. A tokaj-hegyaljai borvidékhez kapcsolódó közös borászati és kulturális hagyományok a három település összefogásával elevenednek meg a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően.

A „Partnervárosok együttműködésének fejlesztése a történelmi Tokaji Borút mentén” című projektet 2011 októberében nyújtotta be a miskolci, a kassai és az abaújszántói önkormányzat.  Az egykori borkereskedelmi út állomásait végigjáró program fő célja a magyar-szlovák határ két oldalán fellelhető tradicionális hegyaljai borkultúra, a kulturális értékek és a természeti szépségek megismertetése.

Avasi Borangolás

Miskolc a napjainkban ismét virágkorát élő bor- és pincekultúrája, az Avas-hegy történelmi pincesorain megtartott „borünnepélyek” révén kapcsolódik az Abaújszántó és Kassa között már létező borúthoz.

A Miskolc napjához, május 11.-hez kötődő napokban szervezett Avasi Borangolás elnevezésű program idején több tucatnyi nyitott pincébe várják a borászok az Avas-hegy pincesorait járókat. A vendégek Észak-Magyarország történelmi borvidékeiről származó minőségi borokat kóstolhatnak, közben megismerhetik a borkultúrához kapcsolódó gasztronómiát, és felfedezhetik az Avashoz kötődő helyi kulturális értékeket is.

KEDVES PINCELÁTOGATÓ!

A miskolci Avas – bár mást jelent a városban élőknek és mást az ide látogatóknak -, a város jelképe. A hegy egykori szőlői és gyümölcsösei fontos szerepet játszottak a város gazdasági életében, munkát adtak a szőlőművelő borosgazdáknak, a faeszközöket és tároló edényeket gyártó iparosoknak, de a teli hordókat távoli vidékekre elszekerező kereskedőknek is.

Színhelye volt az Avas a társasági életnek, a szórakozásnak, vonzotta az írókat, költőket, művészeket, akik emlékeiket verssorokba szedték, vászonra festették vagy fényképeken örökítették meg maguk és az utókor számára. Az egyre terebélyesedő, lélekszámban gyarapodó város hitéletében a több évszázados avasi református és mindszenti római katolikus templom is fontos szerepet töltött be. A hegy temető pedig megszámlálhatatlan generáció egykor városépítő tagjainak szolgál végső nyughelyül.”

A miskolci Avas című monográfia bevezetőjének indító sorai gyönyörűen összefoglalják e kultikus hegyoldal évezredes jelentőségét. Mi, pincetulajdonosok, az Avasi Borút Egyesület tagjai  úgy gondoltuk, érdemes a harmadik évezred kezdetén ennek a csodálatos kultúrával rendelkező helynek az újraélesztésébe kezdeni. Első lépésként a pincéinket csinosítjuk, régi és új vendéglátóhelyek nyitásának örülünk és bízunk benne, hogy egyre többen látogatnak el hozzánk. És természetesen igyekszünk évről-évre a legfinomabb borokat készíteni, hogy visszatérő vendégeink is legyenek. Jöjjenek hát, látogassanak meg minket itt a Nagyavason, kóstolják meg borainkat és élvezzék az itt élő barátságos emberek társaságát!

Borbarátsággal:

Dobos Tibor -volt elnök

Szegeczky Gyula -volt elnök,

Báthory Csongor - elnök

Az  AVASI   BORÚT EGYESÜLET nyomtatott kiadványa -

a LÁTOGATHATÓ  PINCÉK  -  térképpel együtt -

>> Itt nyitható meg ! <<<

Ha van másfél órád,

hallgasd meg Dr. Dobrossy István történészt: 

Avasi kilátók - az Avas kilátásai.

( Lézerpont szerdák, 2013. január 10.)