2014. 04. 24. A BOON cikke Tatár Ivánról - Emlékszel rá? - Avasi Borút Egyesület

LAP TETEJÉRE

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
"A pinczék száma hajdanában megközelítette a házak számát. A mesterembereknél meg épen a jómód jele volt, a'miért is aztán sokszor, ha tulajdon háza nem is de pinczéje mindenesetre volt."
A miskolci pincék első pontos felmérését 1817-ben Domby István készítette el, amikor megszerkesztette Miskolc térképét, ....1779 pincét vett lajstromba.
A legtöbb pinceüreg 10-20 méter hosszú, de szép számmal vannak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabb vájatúak is. A pinceüregek a bor tárolására ideális hőmérsékletet biztosítottak. Hőmérsékletük télen-nyáron 6-10 °C
A 18. századtól a pincék fölé épített borházak a városi iparosok és földművesek második otthonai voltak.
".....a hivatalos órák elmúltával, üzletzárás utáni munka végeztével az Avasra ment a miskolci polgár, feledni a nap gondjait, vidám poharazás közben a família körében, vagy barátok társaságában”

Az Avas

dj"....Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal" - írja 1887-ben Podmaniczky Frigyes, majd a következőképpen folytatja:

e-mail: avasiborut@gmail.hu

Get Adobe Flash player

 

A BOON cikke 2013. Októberében – most küldték a linkjét.

( ide kattintva a BOON-on is olvashatod!)

 

Félholtra verték. Mi lett vele?

Tatár Iván kedvünkért újra kezébe vette a gitárt.

 

Fotó: Ádám János

Hejőbába – Mi van Tatár Ivánnal? A férfival, akit tavaly az avasi temetőnél vertek félholtra?

Arról értesültünk: pár hete átkerült a Hejőbábai Pszichiátriai Otthonba. Meglátogattuk…

 

Utolsó híreink alapján a Bodrogkeresztúri Idősek Otthonában keressük mielőtt útnak erednénk. Arról értesülünk: Tatár Iván pár hete átkerült a Hejőbábai Pszichiátriai Otthonba.

 

Az intézményvezető bekísér a sokágyas szobába. Izgulok kicsit, csak videóról láttam őt, bizonytalanul indulok az egyik ágy felé, mikor a szomszédos ágyról egy férfi örömmel üdvözli fotós kollégámat.

 

Ők régről ismerik egymást. Örül nekünk, s szívesen fogadja: inkább menjünk az udvarra. Meglepődöm, hiszen utoljára az agysérülése miatti több hónapos kómából ébredező állapotában láttam a felvételeken, most bár járókerettel, de saját lábán sétál ki. No persze, azóta Szikszón hosszas rehabilitáción is átesett. Tatár Iván memóriája visszatért, mesél a korábbi életéről, svájci és svédországi életéről, a támadás estéjéről, magáról a támadásról. „A kóma, az olyan volt, mint a halál.” Az emlékek nyomán feltör belőle a zokogás. Igyekszik elfojtani, bocsánatot kér…

 

Tovább mesél. Nem elég a virtuóz technika, kellett valami plusz, hogy egy koncert jól sikerüljön. „Talán az ihlet.” Közben mutatja „elbutult” ujjait, nem hiszi, hogy ezekkel érdemes legyen újra gitárt venni a kezébe. Unszolásunkra mégis megteszi, de hát hol van ez a dobozgitár az ő különleges hangszeréhez?! A megpendülő húrok a lélekig hatolnak.

 

Az intézményvezető megerősíti, ami Ivántól tudtunk: a kizárólagos gyámságot részleges gyámsággá változtatták, a volt kirendelt gyám lemondott, újabb még nincs, a határozat nem emelkedett még jogerőre. „Exlex állapot”. Az intézményvezető ráerősít: a cél, hogy Iván innen kikerüljön. Megígéri: feltöltik a mobiltelefonját. Hogy legalább így tartani tudja a külvilággal, fel tudja hívni a Svédországban élő kiskorú gyermekét és volt élettársát.Búcsúzáskor kérlelem Ivánt, a kedvemért próbáljon néhány lépést tenni járókeret nélkül. Az nem megy, mondja, mert ez adja a biztonságérzetét. Ám az arcán huncut mosoly jelenik meg, majd egyik kezével felemelve a járókeretet, megindul…

 

Az átküldött linkért köszönet Bejci Bélának!