LAP TETEJÉRE
"....Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal" - írja 1887-ben Podmaniczky Frigyes, majd a következőképpen folytatja:
e-mail: avasiborut@gmail.hu
Forralt bor, lángos, advent, Jézuska-várás és pince-túrák az Avason.
Vidám nótaszóra gyülekeztek az Avas pincetulajdonosai december 13.-án sötétedéskor a Mélyvölgyben. Bár seprőn érkezni nem láttunk senkit, ez nem jelenti azt hogy nem voltak boszorkányok a társaságban.
A lángos illata betöltötte a Mélyvölgyi pincesort
A forralt bor mindenkit felmelegített, a háziak alig győzték az utánpótlást.
Együtt forraltborozik a Kisavas és a Nagyavas.
Egyben szülinapot is ünnepeltünk !
A program szerint túrára is sor került,
Richter Attila pincéjében a változatosság kedvéért nem forralt bort kóstoltunk.
Az avasi pincesort az adventi poharakkal járta végig a vendégsereg.
Mivel útközben fény szűrődött ki a szomszéd pincéből, addig vártunk a teraszon, míg ki nem jött a gazda.
A házigazda, Skernyók István , (Skeri)
hegyaljai száraz és édes borokkal kedveskedett a váratlan tömegnek.
Visszatérve a túráról, éhségünket csillapítottuk,
majd a pince mélyén borokat kóstoltunk,
ezt követően az új vendégek békákat számoltak:
végül a gyógygödörben gyümölcs-kúrát tartottunk.
A kb. 180 db fotó vetítését a lenti képre kattintva indíthatod!
Emlékeztetőül a meghívó:
December 13. szombat délután 5 óra:
LUCA-KÚRA !
Kedves Barátaink!