2012. 11. 21. A BOON cikke a Nagyavasi pincesorokról - Avasi Borút Egyesület

LAP TETEJÉRE

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
"A pinczék száma hajdanában megközelítette a házak számát. A mesterembereknél meg épen a jómód jele volt, a'miért is aztán sokszor, ha tulajdon háza nem is de pinczéje mindenesetre volt."
A miskolci pincék első pontos felmérését 1817-ben Domby István készítette el, amikor megszerkesztette Miskolc térképét, ....1779 pincét vett lajstromba.
A legtöbb pinceüreg 10-20 méter hosszú, de szép számmal vannak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabb vájatúak is. A pinceüregek a bor tárolására ideális hőmérsékletet biztosítottak. Hőmérsékletük télen-nyáron 6-10 °C
A 18. századtól a pincék fölé épített borházak a városi iparosok és földművesek második otthonai voltak.
".....a hivatalos órák elmúltával, üzletzárás utáni munka végeztével az Avasra ment a miskolci polgár, feledni a nap gondjait, vidám poharazás közben a família körében, vagy barátok társaságában”

Az Avas

dj"....Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal" - írja 1887-ben Podmaniczky Frigyes, majd a következőképpen folytatja:

e-mail: avasiborut@gmail.hu

Get Adobe Flash player

A mai napon a BOON-on egy cikk jelent meg a Nagyavas pincesorairól.

ezen a linken elérhető:

http://www.boon.hu/ahol-nem-lehet-hatradolni/2129126

Hogy el ne vesszen , kimásoltuk ide honlapra is:

Miskolc
Egy hétköznapi délelőtt a miskolci Nagyavason:
 
helyszíni riportunk a hegyről.

 

Ködben úszik a belváros, ám az Avasra felkapaszkodva süt a nap. Lombszőnyegen, csodás díszletek közepette állunk a kilátó mellett. Csak a szirénák zaja szűrődik fel a hegyre a város alól. “Dienes Zsuzsanna a legszebb szemű lány.” – üzeni B.G. a Bortanya pihenőjénél a falra. Odébb elkeseredett papírlapon keresik az öt hónapos Liza kutyust. Lejjebb ereszkedünk, a Nagyavas Lajos sorra. Összepingált, romjaiban is bájos borházak. Van, amelyik eladó. Van, amelyik évek óta. Amelyik láthatóan árva, azt már itt-ott szétkapták.

 

Néhány méter és már a Latabár soron vagyunk. Príma épület a sarkon. Ezen az úton van a jó öreg Kossuth prés is. Húúú, fellégezünk, szerencsére még van. Hirdetőtábla kürtöli világgá, de legalábbis Miskolcnak, hogy itt bizony az egyik pince borkóstolást, borvacsorát, sőt céges rendezvényeket is vállal. A Felső sor felé vesszük az irányt, és balra azonnal egy széthordott, kifosztott pincére lelünk. Most ugyan üres, de hajléktalanok tanyája lehet a hely. Még odébb csinos kis sárga épület. A portának rég nem lehet kerítése, a kis ház ablaka nyitva. Még kandalló is van benne. Kár ezért is…

 

“Móra Ferenc pihenőhely“. Nem tudni kik szusszannak itt egyet, netán kettőt, de elfáradhattak a legutóbbi sétálók, hiszen törött borospoharak színesítik a környéket. Még mindig a Felsősor, de sehol senki, ezért lefelé, a temető felé vesszük az irányt. Egy lebontott tetejű ház mellett vezet utunk. Furcsa a kép, ahogy az ablakán át a kilátót látjuk. “Nem, nem itt lakom!” – mondja percekkel később egy ötven körüli férfi. “Egy ismerősömhöz jövök, aki beteg.” Aztán kifejti, hogy semmit nem csinálnak évek óta a Nagyavason, mert rossz az út és rossz a közbiztonság. “Ha adnának is kis házat, persze.” – vallja be arra a kérdésre, hogy mindezek ellenére lakna-e itt.

 

Kerékpárút és üdítő

Átmegyünk – ha van olyan – a világ egyik legszebb sírkertjén, a kerítésen túl a bizonytalan novemberi fényekben vakít a macskakő. “Az Avason lakom, de amikor csak tehetem mindig gyalog megyek a kilátótól a belvárosi iskolámba.” – feleli érdeklődésünkre egy középiskolás srác, Orosz Alfréd. “Sötétedés után talán nem mindig vállalom be – mert apámék is paráznak emiatt – , de amúgy nem rosszabb a környék, mint mondjuk a Győri kapu, vagy akár a belváros.” – mutat akaratlanul az éppen elcsilingelő villamos felé. “A kerékpárutat biztos átvezettem volna a hegyen!” – árulja el azután felvetjük: mit csinálna itt, ha tehetné? “A kis pincéknél meglehetne állni egy üdítőre, meg hasonlók. Szerintem jó hely ez!”

 

Visszafelé tartunk a kilátó felé. Jobbra, balra padok. Van amelyiknek a háttámlája, van amelyiknek az ülőlapja hiányzik. Olyan mint a Nagyavas: ha le is ülnél, nem lehet hátradőlni.

Közben felszáll a köd, csak a szirénák zaja hallatszik a hegytetőn.

 

JLI  ( BOON.hu)